Balra lapozás Jobbra lapozás
AZ ALOÉ GYAKORLATI ALKALMAZÁSA
Itt arról lesz szó, hogy miképpen lehet alkalmazni optimális módon az aloéból származó termékeket, úgy, hogy az ismertetett hatóanyagok szinergiája a lehető legjobb gyógyhatást fejtse ki. Nem nehéz elképzelni, hogy az aloé számtalan komponense a kisebb-nagyobb betegségek milyen széles skáláján tehet jó szolgálatot. E sokféle tulajdonság tárgyalása során azonban nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány, e gyógynövény alkalmazására vonatkozó észrevételt. Fontos tudni, hogy az itt felsorolt javallatok közül csak néhány rendelkezik valós, orvosi-tudományos megalapozottsággal, míg a többi esetben az itt olvasható tanácsok a hagyományokban, és a népi bölcsességben gyökereznek. Egyes javallatok az egyiptomi, görög-római és a keleti népi hagyományokból erednek, míg mások Oroszországból. Az aloé ugyanis – elsősorban az arborescens és a szaponária fajok – igen elterjedtek az egykori Szovjetunió kietlen sztyeppéin.

Az emberi szervezet egy ilyen összetett stimulusra szubjektívan, egyénien reagál. Aki súlyos panaszokban szenved, mindenképpen kerülje el a gyógynövénykészítményekhez való kizárólagos ragaszkodást, és keresse fel orvosát, aki, amennyiben megfelelő kompetenciával rendelkezik, tudni fogja, hogyan lehet szinergiát teremteni saját orvosi tudása és az itt leírt gyógymódok között. Egy egyéni, felelősségteljes és öntudatos választásról van tehát szó a leromlott egészség visszaállításának érdekében, mely nem alapulhat vakon és mereven egy leírt tájékoztatáson. Az alternatív módszerek alkalmazása a gyakori orvosságszedéssel szemben véleményünk szerint mindenképpen helyes és bölcs életstílus-választás, de ugyanolyan fontos az is, hogy lássuk, meddig mehetünk el.

Ajánlatos a termék fogyasztásának megkezdése előtt egy aloé lével átitatott vattacsomóval megdörzsölni a csuklónkat. Amennyiben tíz perc eltelte után nem tűnnek fel bőrkiütések, és nem tapasztalunk viszkető érzést, úgy a következőkben hozzákezdhetünk a termék fogyasztásához, mivel biztosak lehetünk abban, hogy szervezetünk jól tolerálja az aloét. Mindenesetre le kívánjuk szögezni, hogy az aloéra való allergia vagy érzékenység igen ritka, mivel az aloé lé éppenséggel allergia-ellenes szerként hat. A terhes nők számára azonban kerülendő az antrachinon vegyületeket – azaz a különböző aloinokat – tartalmazó aloé juice-oknak a fogyasztása. Ezek ugyanis hashajtó hatásúak – mivel növelik perisztaltikát (bélmozgást), és – bár ez nincs tudományosan alátámasztva – a méhben is ugyanilyen mozgásokat, tehát spontán vetélést idézhetnek elő. Mivel a piacon megtalálható legtöbb termék nem tartalmazza az aloé külső héját, melyben a nagy mennyiségű aloin található, terhes nők is fogyaszthatják ezt az italt. Ez a figyelmeztetés kizárólag a fogyasztásra szánt termékre vonatkozik. A külsőleg alkalmazandó aloé termékekkel nincs semmiféle probléma. Tehát azok az aloé juice-ok, melyekből kivonták az aloint, kiváló roboráló szerek mind a kismamák, mind a születendő babák részére.

A cukorbetegek egy másik olyan csoportot alkotnak, melynek az aloé-kúra alatt ki kellene kérnie a háziorvos véleményét. Az aloé serkentheti a hasnyálmirigy inzulintermelését, és ez negatív hatással lehet az inzulinfüggő páciensekre. Ugyanis egy magas inzulinkoncentráció odavezethet, hogy a szervezet nem képes metabolizálni a vérben lévő valamennyi cukrot. Ez esetlegesen hipoglikémiához vezethet annak valamennyi kellemetlen következményével együtt, mint az izomtónus-csökkenés, látászavarok, fülzúgás, vagy az eszméletvesztés, melyeket jól ismernek az ebben a betegségben szenvedő páciensek. Szerencsére ez a mellékhatás csak az alkalmazás első fázisában mutatkozik, ezt követően a helyzet normalizálódik. A tiszta aloé juice orvosi felügyelet melletti alkalmazása ugyanis a jelek szerint hozzájárul a napi inzulin-dózis lecsökkentéséhez.